gyerekbuli

Bulis játékok

péntek, december 28, 2012

Előfordul, hogy szilveszterkor néhány családban nem(csak) a felnőttek mennek szórakozni, hanem a gyerekeknek is rendeznek valamilyen bulit. Több családot is ismerek, ahol a baráti társaságok retye-rutyástul összejönnek és felnőttek-gyerekek együtt szórakoznak - egy darabig, míg a kisebbeknek ágyba nem kell bújni. Ha ez a helyzet, érdemes egy-két játékötlettel is készülni, amivel le lehet kötni a gyerkőcöket egy darabig. Ilyenkor természetesen főleg a táncolós, bohóckodós játékok kerülnek előtérbe.
 

advent

Készíts gyorsan ajándékot a gyerekekkel!

péntek, december 21, 2012


Még mindig van egy hétvége karácsonyig. Ha eddig nem tettétek, talán tudtok még időt szakítani arra, hogy nagymamának, nagypapának, vagy unokatesóknak valami szép meglepetést készítsetek saját kezűleg. A következő ajándékötletek kb. egy óra alatt elkészülnek. Ez nem is olyan nagy ár azért az örömért, amit majd a megajándékozott arcán fogtok látni. Igaz? Nem beszélve arról, hogy a gyerekeknek is jól fog esni az az együtt töltött kis idő, amíg barkácsoltok, beszélgettek esetleg egy karácsonyi CD és gyertyafény mellett.


advent

Gyors ajándékötletek

hétfő, december 17, 2012


Egy hét van még vissza karácsonyig. Ha még nem volt idő ajándékot készíteni a gyerekekkel, ne keseredjetek el! Megmutatok pár olyan ötletet, amelyekkel gyorsan és egyszerűen, olcsó alapanyagokból tudtok rövid idő alatt ajándékot varázsolni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeket az ötleteket egy nagyon hasznos könyvből merítettem, amelyet a karácsonyi készülődés idején én is sokat forgatok. A címe: Kreatív Karácsony. Mindenkinek csak ajánlani tudom!


advent

Karácsonyi gyermekversek

vasárnap, december 16, 2012

Eszetekbe jutott már, milyen jó ajándék lehet nagypapának, nagymamának, ha verssel, énekkel köszöntitek őket Szentestén? Például ezzel:
 
Karácsonyi mondóka


Karácsonyi csengő vagyok,
csilingelek az ágon,
örüljetek, megérkezett
Télországból Karácsony. 
  


advent

Készíts karácsonyi ajándékot a gyerekekkel!

szombat, december 15, 2012

Jó, ha már pici korban megéreztetjük a gyerekekkel azt, hogy ajándékot készíteni és adni is nagyon jó dolog. Persze, ők még úgy hiszik, hogy a Jézuska, vagy az angyalok hozzák az ajándékot a karácsonyfa alá, de ez mellett mesélhetünk nekik arról is, ami igazán fontos az ünnepek közeledtével: jó együtt lenni azokkal, akiket szeretünk. Szeretetünket pedig sokféle módon mutathatjuk ki: azt mondjuk: "szeretlek", vagy csak becézve szólítjuk meg egymást: "angyalom...", "csillagom...", vagy örömet szerzünk egymásnak; azzal, hogy segítünk, vagy éppen saját kezűleg készítünk valami apró meglepetést. Akinek adjuk, biztosan eszébe fogunk jutni, akárhányszor csak ránéz az év során.

advent

Gyertyafényes esték...

szerda, december 12, 2012

Az advent és a karácsony elképzelhetetlen gyertyák nélkül. Ahol azonban kisgyermek van a háznál nem könnyű biztonságosan elhelyezni és meggyújtani a gyertyákat, nélkülözhetetlen a felnőtt jelenléte. 
De talán nem is baj, hiszen nagyon jó dolog együtt ülni a gyertya lángja mellett és mondjuk mesét olvasni, vagy beszélgetni TV nézés helyett. Ha nincs erre időnk hétközben, vigyünk be legalább egy kis gyertyát az esti lefekvéskor a gyerekszobába, tegyünk be halkan egy karácsonyi CD-t és adjunk magunknak legalább 5-10 percet a kikapcsolódásra az egész napi rohanás után. Ha hétvégén jobban ráérünk, megvalósíthatunk egypár dekorációs ötletet az alábbiak közül is.

advent

Nyomtatható karácsonyi feladatlapok

vasárnap, december 09, 2012

 

Már csak két hét van vissza karácsonyig. Ilyenkor már minden az ünnepet idézi az oviban is: karácsonyi dalokat énekelünk és hallgatunk, betlehemes játékot tanulunk, hogy meglepjük vele a szülőket, karácsonyi ajándékot készítünk titokban. A babaszobában karácsonyi ebédet főznek a gondos "anyukák" és feldíszítik az asztalt is. Az adventi koszorú gyertyáit számoljuk, no meg azt, mennyit kell még aludni, hogy legyen karácsonyfa. Ilyenkor a feladatlapok is csak karácsonyiak lehetnek!

  További nyomtatható feladatlapokért és ovis játékötletekért kattints ide!

advent

Füzér angyalkákból

csütörtök, december 06, 2012

A karácsony hangulatához elválaszthatatlanul hozzátartoznak az angyalkák. Készülhet belőlük karácsonyfadísz, dekoráció, kedves ajándék. Ha füzért készítünk belőlük, díszíthetjük vele az ablakot, vagy a polc szélét is. Most egy egyszerű sablont mutatok meg, mert ezt a gyerekek már egyedül is ki tudják vágni. Nem kell hozzá semmi más, csak fehér papír, színes ceruza és tortapapír.


advent

Origami Mikulás

szerda, december 05, 2012

A papírhajtogatás nagyfokú koncentrációt, pontosságot igényel, ezért kisgyerekeknél csak nagyon egyszerű formákkal szoktunk próbálkozni. Az én tapasztalatom viszont az, hogy az ovis gyerekek is nagyon szeretnek hajtogatni. Igaz, segítségre van még szükségük, hiszen finommozgásaik még nem annyira fejlettek. Ezért ha hajtogatni szeretnénk, válasszunk nagy méretű papírt, amelyből ők is könnyebben ki tudják alakítani a kívánt formát. Rengeteg ismeretet szereznek eközben a mértani formákról (hiszen a négyzetből háromszög lesz), a téri irányokról (mert egyszer lefelé hajtjuk, aztán befelé a közepéig - ráadásul ezt mondjuk is közben!) és szem-kéz koordinációjuk, finommotorikájuk is fejlődni fog.

advent

Készíts karácsonyi dominót

kedd, december 04, 2012

A dominó azért jó játék, mert a legegyszerűbb változatban még a legkisebb ovisokkal is játszható. Ha pöttyök helyett képek szerepelnek rajta, akkor csak meg kell találni a megfelelő párokat egymás mellé. Lehet közösen játszani (amikor együtt keresgélünk), és lehet úgy, hogy kétfelé osztjuk a dominókat és mindenki csak a sajátjaiból válogathat. Ilyenkor természetesen az a győztes, aki legelőször le tudja rakni az összes dominóját. Ha a dominón lévő képek már a karácsonyt idézik, megint tettünk egy kis lépést az ünnepi hangulat megteremtése felé.

advent

Készíts Mikulás-társasjátékot!

vasárnap, december 02, 2012



Ha már nem tudjátok, mivel töltsétek ki a hosszú sötét estéket, készítsetek közösen egy társasjátékot. Mivel most a Mikulás várása az időszerű, a játék alaptémája is ez, de elkészíthető bármilyen más variációban is. A szabályt egyszerű megtanulni, játszhatnak vele már a 3-4 évesek is. Sőt, az elkészítésében is részt vehetnek. Csak rajzlapra és ceruzára, vagy filctollakra van szükségetek hozzá. 
   


advent

Koszorú tenyerekből

szombat, december 01, 2012


Decemberben már igazán hamar sötétedik. Sokszor  nehéz kitölteni a hosszú estéket olyan tevékenységekkel, amelyekben a gyerekek is örömüket lelik. Szerencsére "feladatunk" van bőven, hiszen készülődhetünk az ünnepre, várhatjuk a Mikulást, a hóesést, tervezgethetjük, mit süssünk, mit ajándékozzunk a család többi tagjának. Mindezeket végezhetjük úgy is, hogy bevonjuk a gyerekeket is. Számukra is fontos, hogy érezzék a közös készülődés meghitt perceit. De fontos az is, hogy mi ne felejtsük el: nem az a leglényegesebb, hogy mindent tökéletesen és időben elkészítsünk úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Hanem az, hogy az ünnepre készülés közben jól érezzük magunkat mindannyian!
,

advent

Adventi kalendárium

szerda, november 28, 2012

Ezen a héten már mi is elkezdtük díszítgetni a csoportszobánkat, hogy méltóképpen fogadjuk majd az első adventi napokat. Beszélgettünk arról, mire is készülődünk, mire várakozunk olyan nagyon? Természetesen a gyerekek most a Mikulást várják a lgjobban, de néhányuknak eszükbe jutott már a karácsony is. Felkerült a falra az adventi naptárunk is 24 kis zsákocskával. A játékidő alatt sokan odamentek megszámolni, biztosan 24 kis zsák van-e ott? Van, aki még csak 8-ig számol (mert annyi van egy sorban) és ezt háromszor elismétli. Van, aki 16-17-ig biztosan eljut a számolásban, aztán kis segítséggel végigszámlálja a sort. Mire eljön a karácsony a gyerekek még sokat gyakorolhatják a számolgatást a naptár előtt állva. De az adventi hetek nemcsak ezért fontosak.

feladatlapok

Nyomtatható Mikulásos feladatlapok

hétfő, november 26, 2012



"Mikor jön már a Mikulás?" Kérdezik nap, mint nap a gyerekek az oviban is. Ilyenkor kiszámoljuk, mennyit kell még aludni addig. "Olyan sokat?" Szomorodnak el, aztán rendszerint elkezdik énekelni valamelyik Mikulásos nótát. A rajzos asztalnál gyönyörű Mikulásokat rajzolnak, amelyek sorra kikerülnek a teremben dekorációnak. Rajzolás közben persze verselgetünk is, és ilyenkor még a feladatlapokat is szívesen megoldják, feltéve ha szerepel benne a Mikulás!

További nyomtatható feladatlapokért kattints ide! 


dalok

Mikulás dalok

vasárnap, november 25, 2012

Valószínűleg ezekben a napokban a te gyermeked  is úton-útfélen a Mikulásnak szóló dalokat énekelgeti. Lehet, hogy már a könyöködön jön ki, de ilyenkor gondolj arra, hogy milyen alapvető dolog a gyerekeknél az éneklés. Számukra sokat jelent, hogy ily módon is kifejezhetik, mennyire várják már ezt az ünnepet! A dalocskák segítenek nekik átvészelni a várakozás végtelennek tűnő idejét. A kiegyensúlyozott, nyugodt személyiség egyik alappillére a zene, a dalolás, amely végigkíséri (remélhetőleg) egész életünket. Ezen kívül pozitív hatása van a két agyfélteke közti kapcsolatra, fejleszti a ritmusérzéket, a beszédértést, a képzeletet és az emlékezetet is. A közös éneklés pedig szinte megfogalmazhatatlan hatással lehet mindannyiunkra, ha hagyjuk, hogy elragadjon minket a hangulat, elvarázsoljon a zene. Ezáltal úgy érezhetjük, eggyé válunk, gondolataink, érzéseink összefonódnak. Énekeljünk ezért mindennap! Például ezeket a télapós dalokat:

öltözködés

Öltözz melegen!

szombat, november 24, 2012

Ahogy egyre hűvösebbre fordul az idő, egyre több ruhadarabot kell felhúznunk. Talán a kisgyerekek szülei ennek nem örülnek igazán, pedig az öltözködés sok-sok lehetőséget rejt az ügyesedésre, okosodásra is. Jó, ha már előző este kikészítjük, közösen kiválasztjuk a másnapi ruhát, amit reggel (feltételezve, hogy időben felébredt a kis ovis) megpróbálhat egyedül felhúzni. Ha reggel erre nincs elég időnk, próbáljuk az esti fürdést úgy időzíteni, hogy vetkőzhessen-öltözhessen ő egyedül sürgetés nélkül. Fontos lépcsőfok lesz ez számára az önállósodás felé és ha már ügyesen megy neki a ruhadarabok le- és felhúzása, akkor a sok dicséret az önbizalmát is erősíteni fogja. Ezen kívül sok-sok tapasztalatot szerez közben a saját testéről. De miért is  fontos ez?

advent

Mikulás színezők

szerda, november 21, 2012

Jó-e, ha kész színezőt színez ki a gyerek, vagy inkább rajzoljon saját maga? Persze, hogy jobb, ha magától rajzol - nem utolsó sorban azért, mert a gyerekek a rajzukban a saját érzelmeiket, gondolataikat, élményeiket, vágyaikat, félelmeiket jelenítik meg. Ezért a vizuális tevékenység számukra segít az események feldolgozásában. A színezők, mandalák színezése is szerepet kaphat azonban, főleg azoknál a gyerekeknél akik nem szívesen ülnek le rajzolni. Számukra sokszor érdekesek a feladatlapos színezők, amikor a színezés tevékenysége csak egy eszköz a feladatmegoldáshoz (ami számukra a lényeg), közben mégis észrevétlenül fejlődnek az ujjaik finommozogásai. Iskolára készülve azért ösztönözhetjük a kevésbé rajzolni szerető gyerekeket is többször arra, hogy fogjanak ceruzát a kezükbe. Nem utolsó sorban azért, mert első osztályban nagyon sok ilyen típusú feladatot kell megoldaniuk. Fiúknál sokszor beválik az autós, focis rajzos ábra, amit nagy kedvvel színeznek, lányoknál inkább az állatos, vagy királylányos-virágos motívumok a nyerők. A Mikulásos mandalák, színezők talán minden gyereknek tetszeni fognak.


mikulás

Versek Mikulásra

kedd, november 20, 2012

Sokféleképpen készülődhetünk a Mikulás ünnepre. Beszélgethetünk róla, felidézhetjük, ki mire emlékszik: milyen is volt az előző évben hozzánk érkező Mikulás: kedves, barátságos, jóságos, de azért egy kicsit félelmetes, mert volt nála virgács is. Mesélhetünk róla meséket, amit biztosan izgatottan fognak hallgatni a gyerekek.  Festhetünk, rajzolhatunk, vághatunk, ragaszthatunk, barkácsolhatunk mikulásváró képeket, csizmákat. Hallgathatunk zenét róla, no és mondogathatunk Mikulás versikéket is. Hiszen ha megérkezik végre a jó öreg puttonyos Mikulás, az első kérdése az lesz: "No és ki tud valamilyen szép verset mondani, vagy énekelni  nekem?" Jó, ha erre az esetre van valami a tarsolyunkban.

mikulás

Mikulásváró

hétfő, november 19, 2012

Nem örülök annak, hogy már mindenhol karácsonyi pompával találkozhatunk, sőt, nemrégen egy weboldalon láttam kiírva, hogy boldog karácsonyt kívántak az olvasóknak! Szerintem még korai a karácsonyvárás, hiszen még el sem kezdődött az adventi időszak. A mikulás is még viszonylag messze van, hiszen több, mint két hetet kell rá várni - ez pedig a gyerekeknek nagyon hosszú idő. De hogy legyen elegendő idő beszerezni a mikulás-barkácsoláshoz szükséges alapanyagokat, megosztok most veletek egy pár jó ötletet, amit nagyon könnyen elkészíthettek otthon.

agresszió

Még egyszer az agresszióról

vasárnap, november 18, 2012

Új kisfiú jött idén szeptemberben a csoportunkba. Kíváncsian, szeretettel fogadtuk mi is, a gyerekek is. Hallomásból úgy tudtuk (az előző óvónéniktől), hogy nem egy könnyen kezelhető gyerek, de a szóbeszédekre sosem szoktam odafigyelni, inkább a saját tapasztalataim alapján szeretem megismerni a gyerekeket. Már az első hetekben feltűnt, mennyire okos, értelmes fiúcska. Minden éneket, verset hamar megtanult, a német nyelvű dalocskákat már pár nap múlva önállóan, hangosan énekelte (pedig ezt nem várjuk el az oviban).
Nagyon szépen mesélt és nagyon jókat lehetett vele beszélgetni. Sok alkalmunk volt arra, hogy megdicsérjük, ezt naponta meg is tettük. De ezek mellett észrevettük azt is, hogy rendszeresen megrúgja, megüti, ellöki társait, sokszor ok nélkül. Amerre ment, arra biztos, hogy sírva fakadt valaki.

feladatlapok

Fejlesztő játék otthonra: saját készítésű formakirakó

szombat, november 17, 2012



Nem kell hozzá nagy kézügyesség, hogy különböző játékokat készítsetek otthoni használatra. Ennek több előnye is van. Sokkal olcsóbb, mint amit a boltban vehettek, de ugyanolyan hasznos. Jó időtöltés az elkészítése és egyéni ötletek alapján bárhogyan variálható. A most bemutatott játék a formaészlelést fejleszti. Erre majd iskolába lépve is szüksége lesz a gyerekeknek, például az írásnál,olvasásnál (gondoljatok csak az O betű kerek formájára). A legegyszerűbb formák egyike a kör, ezzel már kicsi korukban megismerkednek a gyerekek. Kör formájú a napocska, a labda, talán ez a legelső ábra is, amit megpróbálnak lerajzolni. Ha elkészítitek ezt a játékot, még a kisebb-nagyobb fogalmakat is gyakorolhatjátok, hiszen a játékhoz használt karikák mérete különböző.

Ha érdekelnek a saját készítésű fejlesztő játékok, kattints ide! 

alvás

Muszáj aludni az oviban?

csütörtök, november 15, 2012

Ezt a kérdést sokszor teszik fel manapság az újonnan oviba érkező kisgyermekek szülei. Egyre többen tapasztaljuk mi óvónénik is, hogy a gyerekek valahogyan leszoknak a délutáni alvásról, mire oviba kerülnek. 
Igazából mi sem értjük ennek az okát, hiszen a gyerekekkel foglalkozó szakemberek mind egyöntetűen állítják, hogy a kicsi gyerekeknek még szükségük van a délutáni pihenésre fejlődésük érdekében. Az ő kis idegrendszerük még nem képes szünet nélkül működni egész álló nap, így be kell iktatni napközben is egy-egy pihenőt a számukra. 
De vajon mi történik az oviban a nem alvós gyerkőcökkel?

Márton-nap

Készíts Márton napi lámpást!

péntek, november 09, 2012

Még nincs késő elkészíteni a Márton napi lámpást, amivel november 11-én részt vehettek a lampionos felvonuláson. Ha nálatok nem tartanak ilyet, akkor is érdemes megcsinálni, mert egy egyszerű teamécsest belehelyezve minden este gyönyörködhettek a fényeiben a sötét estéken
Este lefekvéskor is meggyújthatjátok együtt a kis gyertyát, amíg meséltek, énekelgettek. A hangulatvilágítás mellett talán könnyebben elálmosodnak majd a gyerekek is.

mandala

Szent Márton története

csütörtök, november 08, 2012

"Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik." - tartja a mondás.
 A Márton napi készülődés azonban nemcsak a néphagyományok felelevenítéséről szólhat. Márton legendájának elmesélése nagyon jó alkalmat ad arra, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét a jószívűség, a segítőkészség és adni tudás fontosságára. 
 Az itt következő, Szent Mártonról szóló történetet úgy próbáltam meg megfogalmazni, hogy a kis ovisok is megértsék és úgy hallgathassák, mint egy mesét.
 

dalok

Márton napi előzetes - Libás mondókák

kedd, november 06, 2012

 November 11-én  Márton napja van, aminek alkalmából sok óvodában tartanak lampionos felvonulást. Az ezt megelőző napok az ünnepre hangolódás jegyében telnek. Megismerkedünk Szent Márton legendájával (amiből kiderül, hogyan is kapcsolódik a liba ehhez a nevezetes naphoz), mondogatjuk a libás versikéket, mondókákat, énekeljük az ehhez kapcsolódó énekeket. 

Például ilyeneket:



dekoráció

Dekoráljunk levelekkel!

szombat, november 03, 2012

Már gyönyörűek a fák, sárgulnak, vöröslenek, barnulnak és folyamatosan hullanak a szebbnél szebb levelek a lábunk elé. Mi pedig a gyerekekkel együtt észrevesszük és minden nap nagy csokrokkal szedünk, amit aztán haza is visznek. Anyukák, apukák minden nap megkérdezik: - De minek vigyük haza?  
Tényleg! Mit is kezdjünk a sok-sok gyönyörű levéllel? Olvass tovább és megtudod!


gyermeknevelés

A gyerekek és az elmúlás

szerda, október 31, 2012

November 1-én minden család kilátogat a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsanak az elhunyt szeretteik emlékére. Ahol kisgyermek van a családban, óhatatlanul felvetődik a kérdés: jöjjön-e ő is a temetőbe, szabad-e hallania, amikor a felnőttek a meghalt rokonokról, ismerősökről beszélgetnek? Egyáltalán mit mondhatunk, amikor odaérünk egy sírhelyhez? Sok szülő tanácstalan ezeket a kérdéseket illetően. Nekik szeretnék most segíteni egy-két gondolattal.

feladatlapok

Nyomtatható feladatlapok Halloween-re

hétfő, október 29, 2012


Bár az oviban igazából nincs Halloween ünnep, de a gyerekek lépten-nyomon hallanak, mesélnek róla. Van ahol otthon Halloween bulit is tartanak, jelmezbe öltöznek, főleg ahol már nagyobb, iskolás testvér is van a háznál. Így aztán én sem bújhatok ki az általános Halloween-hangulat alól, íme egypár feladatlap, színező a Halloween jegyében! Jó szórakozást!


dekoráció

Tök jó ötletek!

péntek, október 26, 2012


Ősz-tündér
Igaz, az óvodában nem ünnepeljük a Halloween-t, de ősz-ünnepet mi is tartunk. Ekkor gyakran szülők bevonásával együtt barkácsolunk mindenféle őszi termésből, zöldségből. Tököt sütünk, gyümölcssalátát készítünk, kukoricát pattogtatunk, teát főzünk. Nagyon jó, ha néha alkalom nyílik arra, hogy az anyukákkal, apukákkal, nagyszülőkkel, testvérekkel együtt legyünk, beszélgessünk mindenféléről. Ha az elkövetkező hosszú hétvégén lesz egy kis szabadidőtök, nézzétek meg, mi van a kamrában és barkácsoljatok ti is együtt! Hívjátok meg a nagyiékat, saját barátaitokat, vagy egy játszótársat az oviból! Közben azért készülődhettek a Halloween-re is, például egy ilyen egyszerű, befőttes üvegből elkészíthető lámpással:



dekoráció

Alkossunk együtt - termésképet

szerda, október 24, 2012

Jó, ha néha szakítunk egy kis időt arra, hogy a gyerekekkel közösen barkácsoljunk, alkossunk valami szépet. A sok-sok közös élmény mind hozzájárul gyermeked érzelmi biztonságának megalapozásához, ez pedig később a kiegyensúlyozott felnőtt-életének egyik alappillére lesz
 Az alkotáshoz nem kellenek drága eszközök, sokszor az otthon található dolgokból is nagyszerű mű készülhet! Ha van otthon például egy-két szemes termés, mint a bab, sárgaborsó, lencse, szemes bors, rizs, búzadara, vagy kukoricadara, esetleg még egy pici mákot is nélkülözni tudsz, akkor már indulhat is a munka!


iskoalérettség

Érett lesz-e az iskolára?

vasárnap, október 21, 2012

A nemrégiben tartott szülői értekezletünkön fontos témaként került szóba az iskolaérettség, hiszen már a nagycsoportot kezdtük el idén szeptemberben. Sok szülőben csak ekkor tudatosult: muszáj lesz jövőre iskolába menni a gyereknek!? " De hiszen még olyan játékos! Nem is tud egy helyben ülni! Rajzolni sem szokott, hogyan fogja majd a ceruzát?" -jöttek az aggodalmas kérdések. Bizony, hamar elrepülnek az óvodás évek és sokan csak az utolsó pillanatban döbbennek rá, hogy időszerűvé vált a kérdés: vajon iskolaérett-e a gyerekük? A problémát bonyolítja a hamarosan megjelenő új közoktatási törvény, melyben változnak az iskolába lépés feltételei is.

dekoráció

Bogyós dekorációk

szerda, október 17, 2012

Most már igazán itt az ősz, lehet gyűjtögetni a bogyókat, terméseket! Csodaszép dekorációs ötleteket találtam, amihez tényleg nem kell sok minden és még kevés szakértelemmel is kivitelezhetők. Számomra a legkedvesebbek azok a díszítések, amelyekre  azt lehet mondani: egyszerűen szép!
 A bogyók gyűjtögetésénél azonban feltétlenül be kell tartani egy fontos szabályt:  figyeljetek arra, hogy a gyerekek ne kóstolják meg őket - nagyon sok mérgező van köztük!   A fontosabb mérgező termések képét megnézheted a bejegyzés végén, illetve tájékozódhatsz az alábbi linkre kattintva is:

A mérgező növények listáját itt találod!


gyermeknevelés

Mese és rajzfilm - ugyanaz?

vasárnap, október 14, 2012

Mindenki tudja, hogy manapság a gyerekek sokat ülnek a TV előtt. A szülők közül sokan azt mondják erre: "De hiszen csak mesét néznek!" Talán ők sem tudják, mi a különbség a mese és a gyerekcsatornákon látható rajzfilmek között. Lehet, hogy igazából nem is gondolják, mennyi  értelmetlen szöveg kap helyet némelyik gyerekeknek szánt műsorban - az erőszakos cselekedetekről nem is beszélve. Persze léteznek olyan rajzfilmek, amelyek szerintem is egész jók (Magyar Népmesék, Franklin, Babar ), de még ezek az aranyos kis filmek sincsenek olyan jótékony hatással a gyermekedre, mintha te magad mondanál neki mesét.


feladatlapok

Nyomtatható feladatlapok

szerda, október 10, 2012

Úgy látom nagyon sokan keresik a gyerekeknek szóló, letölthető, nyomtatható feladatokat, többek között ezen az oldalon is, ezért felteszek még párat. Remélem fel tudjátok használni majd a hamarosan hosszabbá váló estéken! Igazából az a jó megoldás, ha az adott témát (pl. párok keresése) először a mindennapi környezetben fedeztetitek fel a gyerekekkel (pl. zoknik párosítása, páros dolgok keresése saját testünkön - szem, kéz, láb, fül stb.), aztán miután ezeket már megtapasztalta a valóságban, csak azután fogtok hozzá a feladatlap megoldásához. 

Sok sikert!

Ovinapló

hétfő, október 08, 2012

Ha ovis gyermeked van, talán te is kíváncsi vagy rá, mi minden történik az óvodában az idő alatt, amíg reggel bekíséred a gyerkőcödet és délután érte jössz. Saját példámból kiindulva úgy gondolom, sajnos nagyon kevés idő van beszélgetni a napközben történt dolgokról, pedig ez mindennél fontosabb lenne! Egy kicsit hiánypótlóként az jutott eszembe, időnként megosztom veletek egy nap történéseit óvónői szemszögből. Lehet, hogy tudok olyat mondani (írni), ami talán számotokra is újdonság lesz, vagy legalábbis segít bepillantást nyerni az óvodai mindennapokba.

törvények

Kötelező lesz az óvoda?

csütörtök, október 04, 2012


Hamarosan megjelenik az új köznevelési törvény, amellyel kapcsolatban már sok felröppenő (rém)hír terjeng a szülők között. Tőlünk, óvónéniktől is sokan kérdezik nap, mint nap: tényleg kötelező lesz 3 évesen óvodába jönni? Vannak, akik talán furcsállják, hogy nem mindenki szeretné még óvodába járatni a gyermekét ennyi idősen. Valójában mi, óvónénik is azt valljuk, nem határozható meg pontosan, hogy melyik gyerek hány évesen érik meg az óvodába lépésre. Mit is mond erről az új köznevelési törvény?




feladatlapok

Nyomtatható feladatlapok II.

kedd, október 02, 2012

Ma megint csak zuhogott az eső! Mire az oviból hazaértek a gyerekek, ki sem tudtak menni játszani, szaladgálni. Ilyenkor jól jön egy-egy színezős, rajzolgatós, számlálós feladatlap, amivel el lehet ütni az időt. Ha a konyhaasztal mellett telepszenek le vele, te is be tudsz segíteni nekik, és közben a vacsora is elkészülhet!

Jó szórakozást!

Feladatlapok forrása: Biga Csiga magazin 2012.

dekoráció

Mit barkácsoljunk gesztenyéből?

szombat, szeptember 29, 2012


Itt a gesztenyeszezon! Akinek kisgyereke van, az naponta gazdagabb lesz egy csomó gesztenyével. Szedni kell az oviban, az ovi előtt, a boltba menet, a ház előtt az utcán, hiszen ott hever a lábunk előtt! Kerül a nadrág- és kabátzsebekbe, bevásárlószatyorba, levetett sapkába, vagy csak úgy kézben hozza haza a csemete. Csak gyűlnek és gyűlnek a gesztenyehegyek a lakásban. De mit kezdjünk vele? Ehhez adok most ötleteket!


ősz

Őszi versek II.

csütörtök, szeptember 27, 2012

Egyre aktuálisabbá válnak az őszi versikék, mondókák. Most két olyan verset is találtam, ami nagyobbaknak (akár a kisiskolás korosztálynak) való. Ha tanító néni lennék, az elsőt felolvasnám a környezetismeret órán is, mert sok-sok információt tartalmaz az őszi természetről, a fákról és az állatokról. A második verset viszont rajzórán mondanám el, miközben a gyerekek a gyönyörű vörös-arany-narancs-rozsdabarna színekkel festik meg az őszi erdőt!
Itt is őszi verseket olvashatsz!

gyermeknevelés

Nem vagyok a barátod!

hétfő, szeptember 24, 2012

Számtalanszor halljuk az oviban ezt a mondatot, de bevallom, legtöbbször kislányok szájából. Hihetetlenül gyorsan tudnak összeveszni és kibékülni, és mindkettőt érzelmekkel túlfűtötten viszik végbe (igazi nők?!). Így történhet meg, hogy az összeveszéskor könnyek között fogadkoznak, hogy soha többet nem játszanak együtt, aztán pár perc múlva már szent a béke köztük. Néha mi is elképedve nézzük ezeket a történéseket és elgondolkodunk: vajon mi is ilyenek voltunk? 

agresszió

Ha verekszik a gyerek...

szombat, szeptember 22, 2012

Nemrégen egy csapat kiscsoportos szülő mellett álltam az óvoda udvarán. Az egyikük ijedten szólalt meg, amikor meglátott egy tündéri, fürtös hajú kisfiút a mászókán: - Nézzétek, ott a harapós Tibike! (Mint kiderült, a szülők a bölcsődéből ismerték a kisfiút.) A többiek egyszerre fordultak oda aztán egymásra nézve mondták: - Úristen! Már megint kezdődik? Akkor felkészülhetünk! 
Ezután rémtörténetek kezdődtek azokról az esetekről, amikor X és Y kislány kék és lila foltokkal ment haza, mert a harapós kisfiú egyfolytában terrorizálta. 

feladatlapok

Nyomtatható feladatlapok III.

péntek, szeptember 21, 2012

Egy kis játékos foglalkoztató szigorúan csak az esősebb, borúsabb napokra. Ha jó az idő, irány kifelé, kirándulni, barangolni a csodás őszi természetbe!


dekoráció

Őszi füzérek és koszorúk

kedd, szeptember 18, 2012

Az ősz rengeteg kincset hoz nekünk. Ha a ti szemetek nem is akad meg minden apróságon, bízhattok benne, hogy a gyerekek minden kis bogyót, ágat, kavicsot hazahordanak.Lassan itt az idő elkezdeni a gyűjtögetést! Sokféle bogyót, termést láthattok útszélen, parkban, séta, kirándulás során, amit érdemes elraktározni (hűvös, szellős helyen), mert rengeteg dekorációt, játékot fabrikálhatunk belőlük, és szép koszorúkat, füzéreket is készíthetünk az ajtóra, ablakba. A kilyukasztott gesztenyét a kisebb gyerekek is ügyesen fel tudják fűzni. A csipkebogyólánchoz vastagabb, tompa végű tűt adjunk a nagyobbaknak. Az almamag-láncot inkább bízzuk az iskolásokra! 
Íme egy kis ízelítő:

ősz

Őszi versek

hétfő, szeptember 17, 2012

kép forrása: sharon.qwqw.hu
Az óvodai nevelés nélkülözhetetlen elemei a gyermekversek, mondókák, amiket mindig az adott évszakhoz, időjáráshoz, témához igazítunk az év során. Az első hűvösebb, esősebb napok beköszöntével már mondogathattuk is az első őszi versikéket, hiszen a gyerekek is észrevették: pulóvert, kabátot, gumicsizmát, sapkát húztak reggel az óvodába jövet, hidegebbre fordult az idő. Volt olyan nap, hogy az udvarra sem tudtunk kimenni, vagy éppen hogy csak kiértünk, a fa alá kellett húzódnunk a csepergő eső miatt. 

környezeti nevelés

Találós kérdések

vasárnap, szeptember 16, 2012

Minden kisgyerek szereti a találós kérdéseket. Most összegyűjtöttem néhányat, melyek olyan apró kis állatokkal kapcsolatosak, amelyeket nap mint nap megfigyelhettek a környezetetekben. A gyerekek ösztönösen kedvelik az élőlényeket, kíváncsiak rájuk, szeretik őket megfogni, megtapogatni. Lehet, hogy te nem szívesen fogod a kezedbe a csigát, békát, a gyermekednek mégis hagyd, hadd vizsgálja meg őket! 

mandala

Unaloműző játékos feladatok

szombat, szeptember 15, 2012

Sajnos az utóbbi napok esős időjárása miatt nem tudtunk sok időt a szabadban tölteni. Most néhány otthon elkészíthető játékot javasolok,amivel rossz idő esetén jót játszhatunk együtt bent a lakásban.

matematika

Tökökkel számoltunk

csütörtök, szeptember 13, 2012

A mi oviscsoportunkban a szülők olyan kedvesek, hogy néha meglepnek minket finomságokkal. Ilyenkor ősszel sokfelé szüretelnek a környékünkön, így gyakran kapunk mi is egy tál szőlőt, vagy a kertben szedett almából, szilvából, körtéből hoznak egy kis kóstolót. Sokszor kerül az asztalunkra otthonról hozott, vagy útközben szedett virágcsokor is. 
Tegnap az egyik kisfiú egy nagy szatyor dísztököt hozott az oviscsoportba. Nagyon megörültem, amikor megláttam, mert rögtön megszületett bennem az ötlet: ma jót fogunk matekozni a tökök segítségével!

gyermeknevelés

Újra együtt az oviban!

hétfő, szeptember 10, 2012

Eltelt az első hét az óvodában, tele az első napok izgatott élménybeszámolóival, megtörténtek a várva várt viszontlátások, újra találkozhattunk egymással - óvónénik, dadusnénik, gyerekek. Nagyon jó volt átélni, hogy a gyerekek örömmel üdvözöltek minket, szinte mindannyian odaszaladtak, átöleltek, a bátortalanabbak mosolyogva köszöntek és mondták: én is itt vagyok! 

gyermeknevelés

Mi a játékszabály?

csütörtök, szeptember 06, 2012

Szülői értekezleten az újdonsült ovis szülők tájékoztatóján gyakran elhangzik: "A mi óvodánkban az a szabály..." és lehet, hogy itt egy kisebb felsorolás következik. Az apukák, anyukák buzgón jegyzetelnek, közben meg azon törik a fejüket, vajon hogy fogadja majd a gyerekük ezt a "beszabályozást", hiszen otthon is alig lehet vele bírni. Nem kell megijedni, az óvónénik pontosan tudják, milyen nagy lépés a szülői háztól és az édesanyától való elválás, nem várjuk el azt, hogy minden kisgyerek azonnal és pontosan tartson be minden szabályt, ami az óvodai életben előfordul. 


De miért is kellenek ezek a fránya szabályok? 

gondolatok

Vallomás egy apától

hétfő, szeptember 03, 2012


 Hallgass meg, fiam: ezeket a szavakat akkor mondom, amikor te éppen alszol, kezecskéd az arcod alá téve és szőke fürtjeid hozzátapadnak nedves homlokodhoz. Csak néhány percre lopóztam be a szobádba. Előtte a könyvtárszobában dolgoztam valamin és akkor hirtelen fojtogató érzés lett úrrá rajtam. Bűntudattal jöttem az ajtódhoz.

beszoktatás

Cumival az óvodába?

péntek, augusztus 31, 2012

Ha egy kisbabáját babakocsiban toló anyukát látunk az utcán és a kicsi szájában ott a cumi, nem igazán lepődünk meg. Az édesanyák egy része természetesnek tartja, hogy síró csecsemőjét cumival vigasztalja meg és ebben a környezete sem talál semmi kivetnivalót. Ahogy azonban nődögél a lurkó, egyre többször hallja az anyuka az ismerősöktől, rokonoktól: "Még mindig cumizik?" Az elképedés akkor hág a tetőfokára, amikor a kicsi az óvodát is cumival kezdi meg. Ekkorra sok anyuka is úgy érzi, hogy már "nem való" ekkora gyereknek a cumi, de mégis tanácstalan, mit tegyen. Várjon, amíg magától leszokik a gyerek, vagy egyszerűen vegye el tőle?


beszoktatás

Napirend az óvodában

hétfő, augusztus 27, 2012

Ha kisgyermekeddel most kezditek az ovit, fontos, hogy tisztában legyél az óvodai napirenddel. Erről érdeklődhetsz mindjárt a beiratkozás alkalmával az óvónéniknél is, így amíg meg nem kezditek az oviba járást, közelíteni tudod saját napirendeteket az óvodáéhoz. Jó, ha tisztában vagy az ovisok napi tevékenységével, mert így tudni fogod, mikorra kell majd odaérnetek reggel, mikor tudsz majd érte menni anélkül, hogy az ebédelésben, alvásban megzavarnád. 

Az óvodák napirendje általában hasonló, én most egy átlagos napirendet írok le, ettől lehetnek kisebb-nagyobb eltérések, amit a saját ovitokban a szülői értekezleten el fognak mondani.

alvás

Mit kell vinni az óvodába?

vasárnap, augusztus 26, 2012


Az óvodára készülődéshez hozzátartozik az is, hogy számba vesszük, mi mindent kell összekészítenünk a nagy napra. Természetesen ebbe a tevékenységbe is bevonhatjuk a az új kis ovist. Örülni fog, ha ő választhatja ki a benti cipőjét, ágyneműjét, fésűjét, ha együtt pakoljátok be az ovis zsákba a váltóruhát. Minden óvoda más és más, de általánosságban elmondható, hogy az alábbi dolgokra mindenképpen szükség lesz a gyermekednek:


beszoktatás

Beszoktatás napról napra II.

szombat, augusztus 25, 2012

Az első óvodai nap után már ismerősként köszönthetitek az óvónéniket és a dadus nénit! Ha előző nap megtetszett valami érdekes játék a gyermekednek, valószínűleg megint azzal szeretne majd játszani. Picit maradhatsz vele, amíg alkalmazkodik a környezethez, aztán ha úgy látod belemerül  a játékba, nyugodtan menj el egy fél órára. A beszoktatás szempontjából meg kell különböztetnünk a vegyes életkorú csoportot, ahol 3-6 évesek együtt vannak, illetve az úgynevezett "tiszta" kiscsoportot, ahol mindenki új óvódás.
Nézzük a fontosabb különbségeket:


beszoktatás

Beszoktatás napról napra I.

péntek, augusztus 24, 2012



Az előző bejegyzésben áttekintettük, mi az amit Te tehetsz a sikeres ovikezdés érdekében. Nézzük meg most azt, hogyan is zajlik az első pár óvodai hét az óvoda kapuján belül. 
Előrebocsátom, hogy részletekbe menően fogom elemezni ezt a témát, mégpedig azért, mert úgy tapasztaltam, hogy az anyukáknak első gyermek esetén nem sok ismeretük van a beszoktatás menetével kapcsolatban és számtalan kérdés fogalmazódik meg bennük.
Ezen kívül az édesanya és a kisgyermek számára is nagyon fontos lépés az óvodakezdés, mondhatjuk úgy, egy új időszak veszi kezdetét az életükben.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images