Napirend az óvodában

hétfő, augusztus 27, 2012

Ha kisgyermekeddel most kezditek az ovit, fontos, hogy tisztában legyél az óvodai napirenddel. Erről érdeklődhetsz mindjárt a beiratkozás alkalmával az óvónéniknél is, így amíg meg nem kezditek az oviba járást, közelíteni tudod saját napirendeteket az óvodáéhoz. Jó, ha tisztában vagy az ovisok napi tevékenységével, mert így tudni fogod, mikorra kell majd odaérnetek reggel, mikor tudsz majd érte menni anélkül, hogy az ebédelésben, alvásban megzavarnád. 

Az óvodák napirendje általában hasonló, én most egy átlagos napirendet írok le, ettől lehetnek kisebb-nagyobb eltérések, amit a saját ovitokban a szülői értekezleten el fognak mondani.



Reggeli gyülekező


Nálunk 1/2 7 - 1/2 8-ig egy óvónéni vigyáz az addig érkező összes gyerekre, egy előre meghatározott gyülekező-csoportban. Beszoktatós kicsiknél ez nem mindig szerencsés megoldás, így ha teheted picit később érjetek az oviba, amikor már a saját óvónénitekkel a saját csoportotokban vagytok. 


Reggeli

Manapság már általában minden oviban folyamatosan történik a reggelizés, ami azt jelenti, hogy van egy megterített asztal, oda 8-9 között bármikor leülhet aki éhes (persze kézmosás után) és reggelizhet. A korán jövő gyerekek sokszor hoznak magukkal ennivalót, mert nem mindig tudják kivárni a 8 órát, amikor a reggelit behozza a dadus néni (hozzánk úgy hozzák az ételt egy központi konyháról, tehát nem tudják előbb elkészíteni). Mi azt szoktuk javasolni a szülőknek, hogy ha lehet, 9-ig érjenek oda az oviba, így biztosan lesz ideje játszani a gyerkőcnek és a foglalkozásról sem fog lemaradni (lásd majd lentebb).

Szabad játék

Erre az óvodába lépéstől lehetősége van a kisgyerekeknek. A mi munkánk előírásait az Óvodai Nevelés Alapprogramja nevű dokumentum tartalmazza, mely előírja, hogy a szabad játék az óvodás korú gyerekek legfejlesztőbb tevékenysége, melyhez minden nap elegendő időt és megfelelő keretetek kell biztosítanunk. A játéktevékenységnek is vannak azért bizonyos szabályai, amiket az ovisoknak meg kell ismerni és betartani (természetesen az új kisgyerekeknél ezt nem várjuk el azonnal). Erről később még részletesen fogok írni!

Foglalkozások, kezdeményezések

Az óvodában is vannak különböző nevelési területek (ezekből lesznek az iskolában a tantárgyak), amelyeken belül tapasztalatokat, ismereteket nyújtunk a gyerekeknek. Ezek a következők:
  •  mese-vers
  •  rajzolás, mintázás, kézi munka
  •  a külső világ tevékeny megismerése (ebbe tulajdonképpen a környezeti  nevelés és a matematika tartozik)
  •  ének, zene, énekes játék
  •  mozgás
  •  + a mi ovinkban még nemzetiségi nevelés is folyik. 
Mindezeket áthatja az anyanyelvi nevelés, az egészséges életmódra nevelés és az érzelmi nevelés. 
Azért nevezzük kezdeményezésnek is a foglalkozásokat, mert igyekszünk úgy indítani az eltervezett ismeret átadási folyamatot, hogy az a gyerekek játék-tevékenységéből induljon ki. Más szóval olyan játékhelyzeteket, alkalmakat kell teremtenünk, amelyben ők szinte észrevétlenül lesznek részesei egy tanulási folyamatnak.Ezért ennek időpontja sem meghatározott, akkor valósul meg a délelőtt folyamán, amikor a legmegfelelőbb rá az alkalom, valamikor a reggelizés és az udvari játék közötti időszakban.

 Levegőzés, séta, udvari játék

Nagyon fontosnak tartjuk a mindennapi futkározást, szaladgálást, játékot a szabad levegőn. Ennek fontos élettani oka is van. Biztosan észrevettétek már, hogy a kisgyerekek fej-test aránya egészen más, mint a kamaszoké, vagy a felnőtteké. Testükhöz képest viszonylag "nagy" a fejük - persze később ezek az arányok megváltoznak majd. Ez azt jelenti, hogy idegrendszerük oxigénszükségletét viszonylag kis tüdejük csak úgy tudja biztosítani, ha naponta 4-5 órát mozognak, rohangálnak a szabadban. Ebben az életkorban hihetetlenül nagy a mozgásigényük, ami a szűk csoportszobában nemigen tud kielégülni. Így mindig nagy hangsúlyt helyezünk a kinti játékra. Ezt úgy kell alakítanunk, hogy ebédidőig még beférjen a napirendbe.

Ebéd, készülődés a pihenésre

Az ebédelés minimum fél órát eltart, gyakran ennél tovább is. Ebéd után mosdóba megyünk, wc, kézmosás, fogmosás, majd a lefekvéshez készülődünk. Akik ebéd után mennek haza, azoknak azt szoktuk mondani, 1/2 1 után jöjjenek a gyermekükért. Sokszor előfordul, hogy a kicsi a leves közben észreveszi, hogy jött érte anya, vagy apa és mindent otthagyva rohan ki, ami persze érthető, de ha azt szeretnétek, hogy egye meg az ebédet, érdemes kicsit később jönni, vagy ha lehet, észrevétlenül várakozni. 

Mese, alvás

Nálunk kb. 1 órakor kezdődik a mesélés. Általában 2-3 mesét mondunk, attól függően, milyen hosszúak. Vegyes csoportban mindig van egy kicsiknek, egy középsősöknek és egy nagycsoportosoknak szóló mese. Vannak, akik már a mese végére elalszanak. Sokszor énekelünk altatót, vagy mondunk altató  versikét, mondókát. Mindig vannak olyanok, akik nehezen nyugszanak meg, de sokszor segít, ha melléjük ülünk, betakargatjuk és simogatjuk őket. Van, aki szívesen fogja a kezemet, de olyan is van, aki kijelenti, hogy nem kell simogatni. Az alvás is egy külön téma, amire mindenképpen vissza fogok térni, de napirendhez kötődően annyit érdemes még tudni, hogy kb. 3/4 3 -ig alszanak a gyerekek, utána lassacskán ébredeznek és uzsonnához készülünk.

Uzsonna és játék

Akadnak gyerekek, akik nem szívesen esznek rögtön felkelés után, nekik becsomagoljuk az uzsonnát. Ilyenkor általában már jönnek a szülők is a kicsikért. Ha tehetjük - időjárás függvényében - ilyenkor is kimegyünk az udvarra, ha nem tudunk, akkor ismét van lehetőségük a gyerekeknek a szabad játékra. Óvodánként változó, hogy meddig lehet a gyerekekért menni. Nálunk 4 óráig az összes óvónéni ott van (a délutánosok), utána 5 óráig ismét csak egy óvónéni vigyáz az összes ott maradt gyerekre.         

 A fentebb említett Óvodai Nevelés Alapprogramja is külön bekezdést szentel a napirendnek, melyben az alábbiak találhatók:

"A gyermek egészséges fejlődéséhez, fejlesztéséhez a napirend biztosítja a feltételeket a megfelelő időtartamú tevékenységformák megtervezésével. 
A rendszeresen visszatérő ismétlődések érzelmi biztonságot teremtenek a gyermekben. A napirend igazodik a különböző programokban megfogalmazott feladatokhoz. Figyelembe veszi a helyi szokásokat, igényeket.
A jó napirendet folyamatosság és rugalmasság jellemzi. Fontos a tevékenységek közötti belső arányok kialakítása. A napi- és hetirendet a gyermekcsoport óvodapedagógusai alakítják ki."


Ha kíváncsi vagy az alapprogram teljes szövegére, kattints ide!


Színes képek, játékos feladatok a most oviba készülő kicsiknek - mindezt az Ovis lettem! játékcsomagban találod, 18 letölthető PDF oldal formájában.


Az első ovis hónapok sok újdonságot tartogatnak a 3 éves kicsiknek. Ennek a játékcsomagnak a játékai jó alkalmat adnak arra, hogy beszélgessetek a sok-sok új élményről és segítsétek a kicsik eligazodását a mindennapokban. 


Hogyan telik egy nap az oviban? Meséljétek el, mi mindent csinálnak a gyerekek, aztán rakjátok sorba a képeket!




Az Ovis lettem játékcsomagot itt tudod megvásárolni!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images