Őszi versek

hétfő, szeptember 17, 2012

kép forrása: sharon.qwqw.hu
Az óvodai nevelés nélkülözhetetlen elemei a gyermekversek, mondókák, amiket mindig az adott évszakhoz, időjáráshoz, témához igazítunk az év során. Az első hűvösebb, esősebb napok beköszöntével már mondogathattuk is az első őszi versikéket, hiszen a gyerekek is észrevették: pulóvert, kabátot, gumicsizmát, sapkát húztak reggel az óvodába jövet, hidegebbre fordult az idő. Volt olyan nap, hogy az udvarra sem tudtunk kimenni, vagy éppen hogy csak kiértünk, a fa alá kellett húzódnunk a csepergő eső miatt. 


Ezekre a változásokra fontos felhívnunk a gyerekek figyelmét, hiszen ők így érzékelik, tapasztalják meg az évszakok körforgását is. Egy-két okoska közülük meg is fogalmazta: "Már jön az ősz!". Ilyenkor jó alkalom adódik arra, hogy elbeszélgessünk arról, mi változik meg ősszel, honnan vesszük észre, hogy véget ért a nyár. Az időjárás és a természet változásain kívül beszélünk a madarak költözéséről és a sok finom gyümölcsről, termésekről, amit az ősz ad nekünk.
Ha mindezeket versbe foglalva is hallják, annak számos előnye van:

  • Életkoruknak megfelelő irodalmi élményt nyújtunk nekik, ami az első lépés ahhoz, hogy felnőttként majd szeressék és értékeljék a verseket.
  • Bármilyen furcsa, a versek is hozzájárulnak az érzelmi biztonság megteremtéséhez. Az óvodába lépve az első számú kapcsolatteremtő eszközök között vannak az ölben játszható rövid kis mondókák, amit tényleg kivétel nélkül szeretnek. Egy-egy mindenki által kedvelt kis vers, amit szeretünk közösen elmondani, erősíti az összetartozás érzését, segít a gyerekek számára kifejezni, megfogalmazni a belső gondolataikat, érzéseiket is.
  • A versek mondogatása során fejlődik kifejezőkészségük, szókincsük, alakul kiejtésük, beszédtechnikájuk is.
  • Az értelmi fejlődésben is szerepe van a versikéknek, mondókáknak: figyelem, koncentráció, emlékezet mind szerepet játszik abban, hogy egy pár soros rímet sokszori meghallgatás után el tudjanak mondani.
  • Fejlődik képzeletük, a versek is segítenek a belső képek teremtésében. Ez azért fontos, mert a gyerekek a saját maguk által teremtett belső képeik segítségével dolgozzák fel az őket ért élményeket.
  • Sok-sok új ismeretet szereznek az őket körülvevő világról (gyümölcsök, állatok, évszakok, ruhadarabok stb. a verstől függően).
  • Ritmikusságuk, szavakkal való játékuk miatt hamar megkedvelik a gyerekek a mondókákat, versikéket, főleg ha mozgással is párosítjuk őket. Ezért ritmuskészségük fejlesztésében is fontos szerepet töltenek be. 
Ezért mondogassatok ti is otthon bátran mondókákat, versikéket, de ne azzal a céllal, hogy megtanulja a kisgyermek. Legyen a verselés örömforrás, közös, bensőséges időtöltés, együttes játék. Aztán ne csodálkozzatok, ha pár alkalom után már kívülről fújja az összes mondókát, amit tőletek hallott!




Alma, alma gömbölyű,
piros héja gyönyörű.
Édes húsa ízletes,
kóstoljuk meg gyerekek!

Piros alma de kerek,
kóstoljuk meg gyerekek!
Ugye édes? ugye jó?
Nekünk hozta ősz anyó.





Dombon törik a diót,
hegyormon a mogyorót.
Zajuk ide csattog,
völgyben meg a makkot.

Három diót feltörtem,
négy mogyorót megettem.
Leltem egy zsák makkot,
ebből ti is kaptok!





Szőlő érik a lugasba,
rakd bele a kosaradba!
Finom, édes, kerek szemek,
a mustjuk is igen remek!

Kék a szilva, zöld a szára.
Jó lesz nekem uzsonnára!
Barna magját kiveszem,
édes húsát megeszem!




Csigabiga haragszik a nyárra,
belebújt a csigabiga házba.
Majd előjön, ha zivatar zizzen,
megmosakszik locsipocsi vízben.



Édes ősz jött, hull a körte,
hamvas szilva hull a földre.
Itt egy körte! Hamm, bekapd!
Ott egy alma! Kasba rakd!
Bokor alatt dió búvik, ott ne hagyd!
(Sarkady Sándor: Édes ősz)
 
Híre sincs még a hidegnek, hónak,
de a fecskék azon tanakodnak,
költözzenek, vagy ráérnek holnap?
Az ifjabbak messze repülnének,
maradnának örömest a vének!



Kontyos-kendős Ősz-anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.
 
Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő,
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő. 
(Tarbay Ede: Ősz-anyó) 
(folyt.köv.)   

(animációk forrása: animaciostarhaz.freeweb.hu)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images