A gyerekek és az elmúlás

szerda, október 31, 2012

November 1-én minden család kilátogat a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsanak az elhunyt szeretteik emlékére. Ahol kisgyermek van a családban, óhatatlanul felvetődik a kérdés: jöjjön-e ő is a temetőbe, szabad-e hallania, amikor a felnőttek a meghalt rokonokról, ismerősökről beszélgetnek? Egyáltalán mit mondhatunk, amikor odaérünk egy sírhelyhez? Sok szülő tanácstalan ezeket a kérdéseket illetően. Nekik szeretnék most segíteni egy-két gondolattal.
 Sajnos a mai társadalomra az a jellemző, hogy a halálról nem szívesen beszélünk, nem is akarunk tudomást venni róla. Talán összefügg ez azzal is, hogy manapság már senki nem akar megöregedni, mindenki mindent megtesz azért, hogy fiatalabbnak látsszon a koránál. Gondolni sem akarunk az elmúlásra, nemhogy még beszélgessünk is róla!

Nem is kell lépten-nyomon ezt emlegetni, de a legjobb az, hogyha még azelőtt szóba kerül néha ez a téma, mielőtt a gyereknek a saját családja körében kell megtapasztalnia az elmúlást. Erre sokszor adódik alkalom - például, ha egy halott kisverebet látunk, vagy ha elpusztul egy otthoni kedvenc háziállat - de ilyenkor sokszor szeretjük elhárítani a válaszadást, vagy úgy teszünk, mintha meg sem hallanánk a kérdéseiket; talán azért, mert nem tudjuk, mit is mondjunk.
 Pedig ezeket a válaszokat nem kell túlbonyolítani, hiszen a gyerekek mindig egyszerűen kérdeznek, próbáljunk mi is egyszerű válaszokat találni, ami számukra befogadható, életkoruknak megfelelő. Mesélhetünk a természetben történő elmúlásról, hiszen ez most éppen aktuális, tapasztalható is (mintha csak a természet így rendezte volna). A gyerekek néha megelégednek annyival is, hogy: "Igen, meghalt a kisveréb, már nem tud elrepülni." vagy "Sajnos Buksit már nem láthatjuk többé." Nem kell belebonyolódni hosszabb fejtegetésekbe, mindig röviden, világosan, egyértelműen feleljünk nekik.


A temetőben halottak napján a kisebbeket valószínűleg jobban fogja érdekelni a gyertya meggyújtása, vagy a díszes koszorúk látványa, mint maga a megemlékezés eszméje. Felesleges magyarázkodásba bocsátkoznunk azokról a dolgokról, amikről még nem érdeklődnek. Ha a sírra mutatva megkérdezik, hogy "Mi ez?", akkor válaszolhatjuk azt, hogy egy emlékhely azok számára, akik már nem élnek velünk.  

 Más a helyzet akkor, ha a gyermeknek valós tapasztalata van arról, hogy egy hozzá közel álló személy örökre eltávozott. Amikor maga az esemény bekövetkezik mindenképpen érzi, tudja még a kisebb 3-4 éves is, hogy valami történt, akkor is, ha nem a közvetlen hozzátartozóját veszíti el. Mindenképpen adjunk neki magyarázatot a történtekre, hiszen ő is naponta szembesül a családtagok bánatával, fájdalmával, és emiatt ő is szorong, teli van kérdésekkel. Ha nem adunk neki feleletet, akkor ő fog gyártani magának válaszokat a kérdéseire. Ilyenkor az is előfordul, hogy  a gyermek magát hibáztatja, a szeretett személy elvesztéséért "biztosan rossz voltam"-gondolja. Ez pedig újabb kínzó gondolatokhoz vezethet. 

Mit is mondhatunk egy kisgyereknek, aki még nem képes felfogni azt, hogy valami véges, visszafordíthatatlan? A legfontosabb, hogy ki-ki a saját világnézete, meggyőződése szerint úgy válaszoljon, amit maga is igaznak hisz. "Felrepült az angyalokhoz és onnan néz minket." "Elköltözött az egyik csillagra, az, amelyik olyan fényesen ragyog." "Kibújt a testéből, mint amikor levesszük a ruhánkat és elrepült a felhők közé. Most láthatatlanná vált, de sokszor meglátogat minket." Ezek a magyarázatok mind-mind összeegyeztethetők a gyermeki gondolkodással, és könnyen felfoghatóak a számukra. Ha a gyermek már nagyobbacska, néha az okokra is rákérdez: "De miért? Már nem szeretett minket? El akart menni?" Ilyenkor mindig biztosítsuk őt arról, hogy az eltávozás oka nem a szeretet hiánya, vagy az ő rosszasága volt. Röviden elmondhatjuk, hogy "Megöregedett és elfáradt a teste", vagy "Sajnos nem tudták őt meggyógyítani." esetleg "Összeütköztek az autók és megsérült."
Ha válaszolunk, de nem mondunk igazat "Csak elutazott, majd visszajön..." "Még bent van a kórházban, de nem jöhet haza..." , akkor fenntartjuk a gyermekben a reményt, és amikor életkoránál fogva, vagy egy más személy által rájön az igazságra, nem csak a szeretett személy elvesztése fog fájni neki, hanem az is, hogy mi becsaptuk.

A gyász feldolgozásához szükség van arra, hogy amikor úgy érzi a gyermek, beszélhessen az elhunytról, tehessen fel kérdéseket, ne legyen ez a téma tabu otthon. Jó, ha szabad érdekes - netán vicces - történeteket mesélni, felidézni egy-egy kedvenc mondatát az illetőnek, fényképeket nézegetni róla, persze sosem erőltetve a dolgot. Ezek mind-mind segítik a feldolgozás folyamatát.
 Arra is adjunk nekik módot, hogy érzéseiket kifejezhessék. Ez lehet sírás, de előfordulhat harag, düh is, vagy éppen félelem, hiszen ez egy új, még át nem élt élethelyzet, amely az egész családban érzelmi viharokat okoz. Egyes szakemberek szerint az is normális, ha a kicsi gyermek eleinte nem mutat semmilyen gyászreakciót, majd később kirobban belőle a felgyülemlett fájdalom.  Ha a gyermek hozzá közel álló személyt vesztett el (szülő, testvér),  és még hetek múltán sem mutat semmilyen érzelmet ezzel kapcsolatban, jó ha felkeresünk egy pszichológust. Ez ugyanis azt jelzi, hogy még nem indult meg igazán a gyász folyamata, ami a feloldódást, megkönnyebbülést hozhatja el a számára. 
 Segíthetjük ezt a folyamatot mesékkel is, hiszen sok mese kezdődik úgy, hogy a király/vagy öregember magához hívatja fiait, mert érzi, hogy nem sok ideje van hátra. A mese szövegkörnyezete által jobban be tudja fogadni a kisgyermek a megtörtént eseményeket, a csodás elemekkel átszőtt történet pedig megkönnyítheti számára a feldolgozást.





You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images