Koszorú tenyerekből

szombat, december 01, 2012


Decemberben már igazán hamar sötétedik. Sokszor  nehéz kitölteni a hosszú estéket olyan tevékenységekkel, amelyekben a gyerekek is örömüket lelik. Szerencsére "feladatunk" van bőven, hiszen készülődhetünk az ünnepre, várhatjuk a Mikulást, a hóesést, tervezgethetjük, mit süssünk, mit ajándékozzunk a család többi tagjának. Mindezeket végezhetjük úgy is, hogy bevonjuk a gyerekeket is. Számukra is fontos, hogy érezzék a közös készülődés meghitt perceit. De fontos az is, hogy mi ne felejtsük el: nem az a leglényegesebb, hogy mindent tökéletesen és időben elkészítsünk úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Hanem az, hogy az ünnepre készülés közben jól érezzük magunkat mindannyian!
,
Ezt az egyszerű adventi koszorút, aminek ötletét ezen az oldalon találtam nem is lehet a gyerekek nélkül elkészíteni, ugyanis az ő körülrajzolt tenyerükből készül. Ha több gyerkőc van és nagy az eltérés a tenyerük mérete között, körberakhatjátok szimmetrikusan a kivágott tenyereket. Például: fönt-lent-jobb oldalon-bal oldalon egy-egy nagy tenyér, köztük a kicsik. Vagy pedig készíthettek külön egy kis tenyeres koszorút, meg egy nagy tenyerest, így mindenki ajtajára, vagy ablakába kerülhet egy. Jó ötlet az is, ha a felnőttek tenyér lenyomata is bekerül a kisebbek közé. A díszítésként felragasztott piros karikák kivágásával már megpróbálkozhatnak a gyerekek is! No és a ragasztgatásban is segíthetnek.





 Mennyi mindent tanulnak a gyerekek ezzel a tevékenységgel

A tenyere körülrajzolásával:

  • jobb és bal oldaliság
  • testséma fejlesztés
A ceruza és olló használatával:
  •  finommotorika fejlesztés
  •  szem-kéz koordináció
A tenyerek és körök felragasztásával:
  • matematikai ismeret: kör forma érzékeltetése
  • színek ismerete
És ha közben jót beszélgettetek:
  •  ünnepek, hagyományok megismerése 
  • szókincsbővítés (advent)
  • érzelmi biztonság megerősítése az együtt tevékenykedés által 
  Nézd meg, hogyan kell Mikulást hajtogatni!
Készíts karácsonyi dominót! 

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images