Locsolóversek fiúknak

csütörtök, március 28, 2013


Szerintetek van még olyan apuka, aki az ovis kisfiát kézen fogva elindul meglocsolni a női családtagokat, esetleg kis barátnőket? Remélem, igen! Ha pedig elindulnak, verset is kell mondani a locsolás mellé. Tudom, ma nagyon divatos vicces, rövid versikéket mondani, de szerintem nagyon aranyosak a kicsik, amikor komolyan a lányok elé állnak és elmondanak egy igazi szép locsolóverset. Ezért nem csak piros tojást lehet bezsebelni, de komoly dicséreteket is, főleg a büszke nagymamáktól! A következő locsolóversekben az a jó, hogy kicsiknek-nagyoknak egyaránt megfelel, mert a kisebbek megtanulhatnak belőle egy versszakot, a nagyobbak pedig többet.



Birka, barka, berkenye,
eljött húsvét reggele.
Rózsaszirmot Erzsónak, 
piros tojást Ferkónak.

Harangoznak húsvétra,
leszakadt a tyúklétra.
Kezdődik a locsolás,
nekem is jut egy tojás.

Ajtó mellett állok,
piros tojást várok,
ha a párját nem adják
estig is itt állok.

Kelj fel kislány, kelj fel
aranyos ágyadból,
adjál egy pár tojást
aranyos ládádból.
Itt van a szagos víz
meglocsollak vele
a húsvétnak emlékezetére.

Rózsafának tövéből
rózsavizet hoztam,
az lesz ma a legszebb kislány
akit meglocsoltam.

Drága kislány, gyöngyvirágom
ma van húsvét napja,
meglocsollak, mosolyogjál
mint egy piros rózsa.



Mentovics Éva: Locsolóversek


Tavaszi szél fodrozza a vizeket,
házunk mellett szaladgált két nyúlgyerek.
Piros tojást rejtettek a kosárba,
hadd locsoljak most kölnit a ruhára!

Húsvét hétfő reggelén
kis bokrétát szedtem.
Tarka-barka virágokról
illatot gyűjtöttem.

Bezártam egy szelencébe,
repültem is hozzád,
hogy az illatos harmattal
megmosdassam orcád.
Szabad-e locsolni?      
Harangvirág kék kelyhében
harmatot gyűjtöttem,
tarka mező friss illatát
hozzá vegyítettem.
 Szeretnélek meglocsolni
mint rétet a felhő,
lengje körül termetedet
üde illatfelhő.   

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images