Anyu, ne menj el!

szombat, szeptember 21, 2013

Új kiscsoportosaink lettek, szám szerint 26-an. Túl vagyunk a beszoktatás első nehezebb napjain, hetein, amit mindegyik picurka máshogyan viselt. Akik bölcsődéből jöttek szinte megszokott mozdulattal integettek anya után, belevetették magukat a játékok felfedezésébe és csak néha kérdezték meg: "mikor jön anya?"





Az otthonról jövő újdonsült kis ovisok között azonban voltak egypáran, akik nehezen engedték el édesanyjukat. Volt hüppögés, sírdogálás,  kitartó hiszti és csendes könnyezés is az ölemben ülve. Idén egy nyuszibáb volt nagy segítségünkre, mert a gyerekek közül szinte valamennyien elmosolyodtak a láttán, hát még amikor a nyuszika megismerkedett velük és viccesen énekelt, táncolt előttük. A csöppségek szinte kivétel nélkül 2-3 percen belül megvigasztalódtak, aztán már könnyű volt felkelteni kíváncsiságukat a számukra ismeretlen sok-sok játék után.
 Az anyukákkal már nem mindig volt ilyen egyszerű a helyzet. Kiderült, hogy többen közülük egész nap izgultak, pityeregtek, volt aki telefonált nekünk és megkérdezte, biztosan minden rendben van-e, hiszen reggel nagy sírás közepette váltak el egymástól. Mindenkit megnyugtattunk, hogy a kisgyermeke a búcsúzást követően hamarosan játszani, mosolyogni kezdett, de valahogy az volt az érzésem, hogy nem igazán hitték el, amit mondtunk. Ekkor elővettük a pszichológiai magyarázatot, ami úgy tűnt, meggyőzi őket:

  • Ha egy kisgyermek sír az elváláskor, az csak azt jelzi, hogy kialakult az édesanya felé a megfelelő kötődése, létezik közöttük az a bizonyos szoros anya-gyermek kapcsolat. Ez nagyon jó dolog!
  • Ha a kicsit az elválás után rövid időn belül meg tudjuk vigasztalni, az azt jelenti, hogy ez a kapcsolat kiegyensúlyozott. Aki megbízik az anyukájában az biztos benne, hogy vissza fog érte jönni. 
  • A kicsik hamar sírva fakadnak, bármi baj éri őket, de ugyanolyan hirtelen abba is tudják hagyni a sírást, néha egyik pillanatról a másikra!
  • Ha az anyukák megbíznak az óvónénikben, akkor a kisgyermek is érezni fogja, hogy jó helyen van, itt vigyáznak rá. A biztonságérzet és a bizalom mindkettőjükben ki kell, hogy alakuljon.
 Természetesen a hétvégék után a hétfők általában egy kicsit nehezebbek, de a kis lurkók hamar belejönnek az ovis életbe és remélhetőleg előbb-utóbb még a legaggódósabb anyuka is nyugodt szívvel bízza ránk a csemetéjét.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images